Easy, nem igazi vadászat, csak játék. A NY University republikánus diákcsoportja kitalált egy játékot. Az egyik társuk kap egy Illegális bevándorló feliratú kitűzőt, elbújik valahol a Washington Square Parkban, a többieknek pedig meg kell találni. Elég kretén dolog ilyen témával bujócskát szervezni, de nyilván a pártjuk által most napirenden tartott témára reagálnak. A dologból elég nagy balhé lett, az egyetem (nyilván demokrata) diákjai tiltakozó megmozdulást szerveztek az általuk rasszistának nevezett esemény ellen. A republikánusok azzal védekeznek, hogy az nem rasszizmus, ha mindenkitől elvárják a törvény betartását.
Az egész balhé a nagypolitika tökéletes másolata kicsiben, a szenátorok pont erről vitatkoznak mostanság Washingtonban. Tulajdonképpen mindkettőjüknek igaza van, a törvényt be kell tartani, de az illegális bevándorló is ember, ráadásul elég szerencsétlen sorsú. Csak a helyszín megválasztása nem túl tökéletes, hiszen finoman szólva nem szerencsés egy olyan városban ezzel viccelődni, ahol a lakosság nagy része bevándorló vagy a szülei voltak azok.
A legkirályabb azonban az egyetem vezetése volt, akik azt mondták, hogy ők mindig is a szólásszabadságot támogatták, tehát ha egy csoportjuk akcióját a másik csoportjuk sértőnek érzi és ezért tiltakoznak, akkor jól teszik, pontosan ez az amit egy elkötelezett egyetemistától elvárnak. Magyarul jól van srácok, vezessétek le a feszültséget valahogy. :-)
(16:57) Update: A játékosok 11-en, a tüntetők kb. 300-an voltak.
Illegális bevándorló vadászat
2007.02.23. 08:26 TamasNYC
Szólj hozzá! · 1 trackback
Címkék: politika
A bejegyzés trackback címe:
https://nycity.blog.hu/api/trackback/id/tr8739350
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: anchortext 2019.03.21. 22:59:45
A keret összeállításában Jon Gruden-é a végső szó - NFL HUNGARY
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek